Vargáné Loyál Monika

Kedves oldalunkra látogató!

Szeretettel köszöntöm Önt honlapunkon! Vargáné Loyál Monika vagyok az Aranykéz Testklinika egyik alapítója.

Főtevékenységem a természetgyógyászat és azon belül is a reflexológia, melyet 2006 óta boldog lélekkel és szeretettel végzek.

Már fiatalkoromban érdekelt a természet gyógyító ereje. Aztán más területekre vitt az élet hajója. 20 évig férjemmel a kereskedelemben dolgoztunk. Saját gondjaim vezettek oda, hogy elkezdtem olyan dolgokat tanulni, melyek már régóta érdekeltek.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mindig a legnagyszerűbb emberektől tanulhattam.Sokat köszönhetek tanítómnak Kovács-Magyar Andrásnak és az ő szellemi iskolájának. Az Ö inspirálására kezdtem el komolyabban érdeklődni a test, lélek, szellem harmóniája, egysége iránt.

Tudásszomjam és fejlődési vágyam eredménye a Sorselemzői diplomám, mely segítséget ad a lelki problémákkal küzdő és útkereső embereknek.Saját tapasztalatom alapján a nyugati orvoslás inkább a tüneteket kezeli és nagyon kevés figyelmet fordít magára az emberre, mint individuális lényre. Mivel mindenki egyedi, így személyre szabottan veszem figyelembe a gyógyuláshoz vezető folyamatot.

A test-lélek-szellem egységének megértése és sokszor a megérzés segít abban, hogy az adott személynél és esetben melyik módszert, milyen kezelési technikát alkalmazzam. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyógyulni vágyók megtanulják, hogyan tudják egyensúlyban tartani testüket, lelküket és szellemüket.

A gyógyulásért mindenkinek tennie is kell! Várom szeretettel, türelemmel és megértéssel, a gyógyulni vágyókat, azokat, akik tenni szeretnének önmagukért egészségük érdekében.

Tevékenységeim:

- reflexológia
- schüssler tanácsadás
- sorselemzés
- test- és fülgyertya kezelés
- spa méregtelenítés


Híreink

Új kezelés

2015.06.05 12:42
Legújabb kezelésünk:

Wiener aromaterápiás alakformáló testfáslizás



Új kezelés elolvasása...

Aranykéz Testklinika - Orvosi háttér

2015.06.05 12:41
Gerinc specialista orvosi háttér,

CT és MR vizsgálati lehetőséggel.
Fájdalom és gyulladáscsökkentő infúziós kezelés.


Aranykéz Testklinika - Orvosi háttér elolvasása...

Profi masszőr leszel!

2014.12.12 12:01
Profi masszőr leszel!
Bizonyítványt adó masszőrképző tanfolyam indul!

Nem tudod, hogyan indulj el ezen a pályán? Nem tudod miért nincs elég vendéged? Miért nem jönnek vissza a vendégeid? Miért nincsen bérletes vendéged? Miért nem ajánlanak tovább?

Gyere el, mi elmondjuk! Segítünk, hogy profi légy!



Profi masszőr leszel! elolvasása...

Kapcsolat

Címünk:
1039 Budapest,Boglár u. 10.


Nyitvatartás:
Hétfő - Péntek: 8:00-20:00
Szombat - Vasárnap:
Bejelentkezés alapján!

Klinika:
06-1/245-3971

Varga Gábor:
06-30-218-7912


Akiken segítettünk       

Köszönöm a sok különböző sérülésem gyógyítását. Első alkalommal az isiászom itt mulasztották el, azóta is hálás vagyok. Még egyszer köszönet a gyors, szakszerű kezelésekért.
 

Köszönettel: T. Zoltán
 

Továbbiak

Partnereink

Copyright @ Aranykéz Testklinika. Magyarmasszazs.hu
Betöltés...